Szemtanúk jelentkezését várjuk

A rendőrség egy Győrben történt bűncselekmény ügyében kéri a lakosság segítségét.

 

A Győri Rendőrkapitányság 08010/1898/2019. bűnügyi számon nyomozást indított ismeretlen tettes ellen súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt.

Győrben, a Külső Bácsai úton közlekedett egy személygépkocsi sofőrje 2019. május 23-án 7 óra 30 perckor, a 813-as út irányába. Szabályosan kezdte megelőzni az előtte haladó gépkocsit, azonban annak vezetője gyorsítani kezdett, így a manővert nem tudta befejezni. A második előzése sikeres volt, majd a Bácsai út és a 813-as út kereszteződésében lévő körforgalomban lehúzódott az útpadkára autójával és kiszállt. Gyalogosan közelítette meg a megelőzött gépkocsit, azonban annak vezetője elütötte, majd a helyszínről adatainak hátrahagyása nélkül távozott. A baleset során a gyalogos férfi megsérült.

A bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség kéri, hogy aki az eseményt látta, vagy annak körülményeivel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

 

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!