Szeszesitalt loptak

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát.

Bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy 2016. november 26-án 20 óra előtt két férfi egy mosonmagyaróvári bevásárló központban rövid időn belül többször megjelent és a polcokon lévő szeszesitalokból fogyasztott, majd az egyik ital áruvédelmi eszközét eltávolították, azt elrejtve, fizetés nélkül próbáltak távozni, melyet a biztonsági szolgálat megakadályozott. A kiérkező rendőrök igazoltatták a lopással megalapozottan gyanúsítható két férfit, majd a ruházatuk átvizsgálása során a szeszesital is előkerült. Az eljárás során a nyomozók G. Attila 29 éves szajoli lakost lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

K. Pál 22 éves tatai lakos tartózkodási helye azonban időközben ismeretlenné vált, ezért körözését rendelték el, amely alapján 2018. július 5-én a tatabányai rendőrök elfogták és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt őt is gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte és az iratokat a napokban megküldte az illetékes járási ügyészségeknek.

 

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!