Lakossági tájékoztató a téli rezsicsökkentéssel kapcsolatban

A téli rezsicsökkentéshez kapcsolódó igényfelmérésről rendelkező 1364/2018. (VII. 27.) Korm. határozat megjelenését követően tájékoztatást adtunk annak tartalmáról, egyúttal szíves türelmüket kértük a központi igénybejelentő nyomtatvány megjelenéséig.

TájékoztatóEzúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosság azon családjait, akik eddig a 12 ezer forint összegű téli rezsicsökkentésben nem részesültek, hogy az igények bejelentésére 2018. október 15. (hétfő) 16:00 óráig van lehetőség. Tekintettel arra, hogy az ezt követő nap során hivatalunknak az összesítést és előszűrést el kell végezni, így ezen határidő az igénybejelentés beérkezésére vonatkozik és jogvesztő, tehát a bármely módon ezt követően érkező bejelentéseket nem áll módunkban elfogadni. Külön felhívom szíves figyelmüket, hogy a nyomtatvány elektronikus úton nem nyújtható be.

Tájékoztatom a Tisztelt Igénybejelentőket, hogy a rendelkezésünkre bocsátott eljárásrend szerint a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága ellenőrzi a benyújtott igényeket és visszaélés esetén büntetőeljárás kezdeményezésére kerül sor.

Tájékoztatom Önöket arról is, hogy a kormányzati döntés értelmében, a jelenleg ismert eljárásrend alapján nem pénzbeli, hanem természetbeni juttatásról beszélhetünk, tehát a későbbiekben a kormányzat által megállapított mennyiségű fűtőanyag kerül majd az érintett háztartások részére kiosztásra.

Az igénybejelentő nyomtatvány hivatalunknál ügyfélfogadási időben (H: 8:00 -12:00 és 13:00 – 16:00; K: 13:00 – 16:00; CS: 8:00 – 12:00; P: 8:00 – 12:00) Tamás Istvánné és Árnits Adrienn igazgatási előadóknál vehető át és adható le, valamint a gördülékeny ügyintézés érdekében együttműködésre kértük fel a Bakony-ér Gyermekjóléti és Családsegítő Intézményt is.

További kérdéseikkel hivatalunkhoz fordulhatnak, az ismert elérhetőségeinken.

Gönyű, 2018. augusztus 8.

Tisztelettel:
dr. Szigethy Balázs
jegyző

 

Hasznos információk: 

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!