Tudnivalók a téli rezsicsökkentésről
A téli rezsicsökkentés nevet viseli az a támogatás, amely 12 ezer forint formájában elsősorban a gázszámlából került jóváírásra, majd ezt követően hosszú egyeztetési folyamat és igényfelmérés eredményeképpen a Kormány határozata alapján 2019. december 15-ig kaphatnak meg természetbeni juttatásként, tehát tüzelő formájában azok a háztartások, ahol nincs vezetékes gáz, így jóváírást eddig nem kaptak, illetve erre vonatkozó igényüket a tüzelőanyag megjelölésével 2018. október 15-ig benyújtották.
A támogatást nem az önkormányzat nyújtja, ugyanakkor a folyamat során jelentős mennyiségű adminisztratív és egyéb pénzügyi elszámolási feladat elvégzésére vált kötelezetté. Ugyanakkor sem a támogatás összegét, sem a támogatás nyújtásának szabályait, sem annak határidejét nem az önkormányzat határozta meg, arra befolyással nem bírt, így az ezzel kapcsolatos panaszok kezelése sem áll módunkban.
A támogatás összegének folyósítása a 190 gönyűi háztartás tekintetében megtörtént, az önkormányzat így megkezdhette a beszerzési folyamatokat, a legkedvezőbb ajánlatok begyűjtését, a vállalkozásokkal történő egyeztetést, a szükséges koordinációt, amelynek eredményeképpen az alábbi tájékoztatást tudjuk adni az érintetteknek:
A kormányzati támogatás nem biztosít fedezetet a tüzelőanyag szállításával kapcsolatos kiadásokra, ennek ellenére az önkormányzat felvállalta, hogy a tüzelőanyagot a Polgármesteri Hivatal udvarára szállíttatja annak érdekében, hogy településünk lakosainak ne kelljen egyénileg Győrből megoldani a szállítást.
A tüzelőanyag úgy érkezik meg a vállalkozástól az önkormányzathoz, hogy a háztartások részére azok már előzetesen kimérésre kerülnek.
A tüzelőanyag 2019. február 18-tól 2019. február 22-ig vehető át 7:30-tól 17:00 óráig, pénteken 13:00 óráig a Polgármesteri Hivatal (Gönyű, Kossuth L. u. 67.) udvarán.
Nagyon fontos kiemelni, hogy a Magyar Államkincstár által megkövetelt szigorú elszámolási rend miatt a tüzelőanyag átvételére kizárólag az jogosult, aki az igénybejelentést benyújtotta. Ezen tényt pedig minden átvevő a személyi igazolványának és lakcímkártyájának bemutatásával igazolni köteles.
dr. Szigethy Balázs
jegyző