Újabb embercsempészt fogtak el a rendőrök az M1-esen
A Mosonmagyaróvár térségében megállított magyar rendszámú autóban öt illegális migráns tartózkodott.

A rendőrök - négy megyére kiterjedő akció keretében - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján állítottak meg egy magyar rendszámú gépkocsit 2020. október 5-én 10 óra körül az M1-es autópálya 158. kilométerszelvényében, Mosonmagyaróvár térségében. Az Ausztria irányába haladó járműben a svéd állampolgárságú sofőrön kívül három férfi, egy nő és egy gyermek utazott, mindannyian szír állampolgárnak vallották magukat.
A gépkocsi utasai magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét, valamint személyazonosságukat hitelt érdemlően igazolni nem tudták, ezért a rendőrök a sofőrt és a külföldieket elfogták, előállításuk a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra jelenleg folyamatban van.
A rendőrök az elfogott illegális migránsokat - meghallgatásukat követően - a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően, visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A járművezetővel szemben embercsempészés bűntette miatt eljárás indul.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő