Újabb szakaszon folytatódik a Győr-Gönyű kerékpárút építése
A Kormány szerdai döntése értelmében folytatódhat a Győr-Gönyű kerékpárút építése. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium néhány hete új forrást teremtett kerékpárutak építésére. Kara Ákos, a minisztérium államtitkárának javaslatára Borkai Zsolt polgármester döntése után Győr „villámgyorsan” újra benyújtotta a korábban forráshiány miatt nem támogatott – egyébként teljesen előkészített - pályázatát.
A gyorsaság most 200 millió forintnyi fejlesztési forrást hozott a városnak, a térségnek. Mindössze 4 hét kellett ahhoz, hogy a hiánypótlások és a döntés előkészítése is megtörténjen. „Ehhez az kellett, hogy a minisztériumi és a városházi kollégák napi kapcsolatban legyenek egymással és minden felmerült nehézségre azonnal megoldást találjunk”- mondta Kara Ákos államtitkár. Azt is hozzátette, hogy nagy sikernek tartja a pozitív döntést és annak gyors lebonyolítását is.
Ennek a projektnek a keretében Győrszentiván Kertváros és a Dózsamajori bekötő út között 2,4 kilométeres szakaszon készül el majd a kerékpárút. Az átadásra várhatóan ősz végén kerül majd sor.
A tavalyi döntés értelmében már a kivitelezés folyik Gönyű területén, ahol a kikötő iparterületéig épül a Kormány támogatásával a kerékpárút. A szakaszolás sorrendje sem véletlen. A Kormány elsőnek azt a szakaszt szerette volna megvalósítani, amelyen a gönyűiek a jövőre átadott nagyberuházásként épülő új gyárhoz kerékpárral is el tudjanak jutni.
„Győr és Gönyű között három szakaszból áll össze a kerékpárút projektje. Abból most már kettő biztosan megépülhet”– mondta Borkai Zsolt polgármester.
A két szakasz közötti összeköttetést kell megoldani. Erre is van Győrnek építési engedélye. Egy évekkel korábbi döntés miatt azonban 200 millió forintban határozták meg a támogatás felső határát, így már korábban ketté kellett választani győri szakasz pályázatát. Kara Ákos és Borkai Zsolt is azt szeretné elérni, hogy a héten támogatott első győri szakasz után a 2. szakasz pályázata is már a következő hetekben támogatást kaphasson. Amennyiben ez most így nem sikerülne, akkor sincs semmi veszve, hiszen a hamarosan kiírásra kerülő új uniós ciklus forrásai az EURO-VELO nemzetközi kerékpárutak nyomvonalát részesíti előnyben. Márpedig a Győr-Gönyű szakasz ennek a része. Így minden esélye megvan annak, hogy teljes hosszban kerékpárút kösse össze még ebben az önkormányzati ciklusban Győrt és Gönyűt.