Vádemelés lopás miatt

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy várbalogi és egy jánossomorjai férfi ellen.

A nyomozás adatai alapján egy várbalogi és egy jánossomorjai betörőpáros 2015. november 11. és 2015. december 5. között több esetben is követett el bűncselekményeket Várbalogon. Elsőként 2015. november 11-én egy helyi intézmény tetőszerkezetét bontották meg azért, hogy az épület raktárába bejutva, két darab 10 literes műanyag kannában tárolt üzemanyagot lopjanak el. Tíz nappal később egy helyi épülőfélben lévő családi házhoz tartozó zárt melléképület lakatpántját feszítették le. Az épületből ezután egy állványos fúrót, egy motoros lyukfúrót és egy ágvágót vittek el magukkal. A következő bűncselekményt 2015. december 5-én követték el. Ekkor egy várbalogi ház kerítésén másztak át és a pincéből 20 darab hétdeciliteres üveg italt loptak. A mosonmagyaróvári nyomozók végül elfogták D. F. 23 éves jánossomorjai, valamint T. L. 20 éves várbalogi lakosokat és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket. A két férfi részletes beismerő vallomást tett és helyszíni kihallgatásuk során megmutatták, hogy hol rejtették el az értékeket. D. F. a lopott tárgyak egy részét táskába, illetve zsákba rejtette, majd a háza közelében elásta a földbe. Egy másik eltulajdonított tárgyat faágakkal befedve szintén a földbe temettek el. 

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a két férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.

Hasznos információk: 

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!