Vádemelési javaslat

Tápszentmiklós területén okozott balesetet.

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vádemelési javaslattal zárta le az ügyét annak a tápszentmiklósi fiatalkorúnak, aki motorkerékpárja vezetésekor rosszul lett és egy kerékpárosnak ütközött.
A vizsgálat adatai szerint a gyanúsított 2014. június 21-én 14 óra körüli időben segédmotoros kerékpárjával közlekedett Tápszentmiklós Fő utcában, Táp felől Lázi irányába. Haladásakor figyelmetlensége miatt áttért a mentirány szerinti bal oldali sávba, ahol összeütközött az útpadkán kerékpározó gyermekkorú által hajtott „kétkerekűvel”, majd az árokba lehaladva állt meg.

A balesetben a kerékpárt hajtó 11 éves fiú könnyű, a vázon helyet foglaló 4 éves lány súlyos sérüléseket szenvedett.
Az eljárásba bevont igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján, az egyenruhások a balesetet okozó fiatalember vezetői engedélyének bevonását kérelmezték.
A Győri Rendőrkapitányság a 16 éves tápszentmiklósi lakos ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytat büntetőeljárást befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal a napokban a Járási Ügyészségnek megküldte.

Hasznos információk

RENDSZERINFORMÁCIÓ

A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!